Bódottá

Ne legyen mumus a pszichológus!

Pár évvel ezelőtt történt az életemben egy olyan esemény, amit akkor a koromhoz és korábbi tapasztalataimhoz képest viszonylag elég jól sikerült kezelnem. Egy kis idő elteltével egyre inkább éreztem, hogy a trauma önbizalomhiányt (önbizalomból sosem volt túl sok) és egy kisebb megfelelési kényszert alakított ki bennem.

A párommal történő kisebb-nagyobb vita után határoztam el azt, hogy – bár nem volt olyan hatalmas a probléma – felkeresek egy szakembert és kikérem az Ő véleményét is. Nem tudom miért, de egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy emiatt a környezetem gyenge embernek gondolna, amiért próbálok megoldást keresni a lelki zűrzavaromra. Inkább bátorságot és erőt éreztem, hogy igenis merek változtatni, ha kell segítséggel is.

Tapasztalatom nem volt a témában, nem ismertem olyan szakembert, akiről biztosra állították volna, hogy érti a dolgát. Ezért kezembe vettem az irányítást. Felkerestem a https://pszichologuskereso.hu/ weboldalt, ahol helyszínre, problémára le tudtam szűkíteni, hogy számomra ki lenne a megfelelő. Fontos volt, hogy Budapesten le tudjuk bonyolítani a konzultációt, valamint, úgy gondoltam, hogy egy nőnek sokkal inkább meg tudok nyílni, mint egy férfinak.

Rövid keresgélés után megtaláltam Mráz Katalin pszichológus, life coaching szakértőt és egy hét múlva már az irodájában ültem. A telefonbeszélgetés során nem beszéltünk a konkrét problémáról, csak egy konzultációra kértem időpontot.

Mikor megérkeztem egy irodaház, kellemes kis szobájában találtam magam ahol nagy örömömre az volt a fontos, hogy kényelmesen érezzem magam, ezért a cipőt levéve rögtön fel is kuporodtam a kanapéra. És innentől kezdődött a problémáim elmesélése. Meglepően elég könnyen sikerült megnyílnom egy idegen számára, de szerencsére a hétköznapokban is a közvetlenség jellemez.

Egy ilyen beszélgetés során, miután elmondod, hogy mi az, ami bánt szépen sorban próbáljátok közösen megfejetni, hogy hol lehet a góc, mi a lehet a problémaforrása. Itt mindent elmondhatsz őszintén, nem kell félned attól, hogy leszidnak vagy esetleg érvelned kellene a saját igazad mellett. A szakember, azért van, hogy segítsen Téged és a kirakós darabjait közösen a helyükre tudjátok illeszteni.


Pár jó tanács:

  1. Ne izgulj! – Itt tényleg bármit elmondhatsz. Nem fogják továbbadni, kibeszélni a hátad mögött. Helyezd magad kényelemben és képzeld azt, hogy ez egy olyan beszélgetés, ami csak előrébb visz Téged és segít abban, hogy egy jobb életet élj.
  2. Légy őszinte! – Felesleges valótlan dolgokat állítani, mert akkor a segítség sem lesz hasznos. Ha első alkalommal még nem tudsz annyira megnyílni, ne ijedj meg. Szépen lassan kibontakozol és észreveszed, hogy olyan dolgokat is bevallasz egy teljesen kívülállónak (na és persze magadnak is), amiket eddig nem mertél vagy nem is tudtál róluk.
  3. Ne érezd magad furcsának! – Talán manapság már annyira nem, de évekkel erősen az élet a köztudatban, hogy aki pszichológushoz jár az biztos zakkant. Felejtsd el ezt a teóriát. Ebben a rohanó világban, mindenkinek van olyan dolog, ami nyomasztja a lelkét és nem tud tőle szabadulni. Sosem szégyen segítséget kérni. Sokkal rosszabb benne maradni egy lelki sérülésben, mint megoldani azt.

Havonta egyszer megyek el egy konzultációra, immáron negyedik alkalommal. Elmondhatom, hogy ez a négy találkozás is sokat segített a hozzáállásom és egyre inkább sikerül változtatnom azokon a dolgokon, amik kialakultak bennem. Hajrá mindenki!

 

U.i.: Nem is gondoltam, hogy egy óra folyamatos beszélés után mennyire el tudok fáradni 😀

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!